A vagyonosodási vizsgálatok kellemetlenségeit – évekre visszamenőleg bizonyítani, hogy mit miből vásárolt valaki – ezen cikkben nem részletezem, de olyannyira beleivódott a köztudatba, hogy a mai napig tesznek fel ezzel kapcsolatos kérdéseket számunkra, holott vagyonosodási vizsgálatot az adóhatóság – a jogszabály által meghatározott kivételtől eltekintve - évek óta nem folytathat.

Az említett jogszabályi kivételt az adóigazgatási eljárás részletszabályairól szóló 465/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet (Adóig. vhr.) 87. § (1) bekezdése tartalmazza, eszerint: Ha az állami adó- és vámhatóság megállapítása szerint - kizárólag a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény XXXVI., XXXVIII., XXXIX., XL. és XLI. Fejezetében meghatározott bűncselekmény nyomozó hatóság részéről fennálló gyanúja esetén - az adózó vagyongyarapodásával vagy az életvitelére fordított kiadásokkal nincs arányban az adómentes, a bevallott és a bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelmének együttes összege, az állami adó- és vámhatóság az adó alapját is becsléssel állapítja meg. Ez esetben - figyelemmel az ismert és adóztatott jövedelmekre is - az állami adó- és vámhatóságnak azt kell megbecsülnie, hogy a vagyongyarapodás és az életvitel fedezetéül a természetes személynek milyen összegű jövedelemre volt szüksége.

A hivatkozott jogszabályi rendelkezés leegyszerűsítve azt tartalmazza, hogy becslést, azaz a klasszikus vagyonosodási vizsgálatot akkor alkalmazhat az adóhatóság egy adózónál, ha a fenti jogszabályban felsorolt bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt büntetőeljárás indult.

A jogszabályi kivétel értelmezése a gyakorlatban eddig azt takarta, hogy vagyonosodási vizsgálatot kizárólag annál a személynél lehetet lefolytatni, akivel a nyomozó hatóság az Adóig. vhr. 87. § (1) bekezdésében meghatározott bűncselekmények elkövetése miatt gyanúsítást közölt. A magunk részéről mi is ezt az értelmezést láttuk elfogadhatónak a normavilágosság és a jogbiztonság elveiből adódóan, azonban a Kúria egy egyedi ügyben a fenti jogszabályi rendelkezés ettől eltérő értelmezhetőségéről döntött.

A Kúria Kfv.I. 35.141/2021. számú (BH 2021.9.269) döntése szerint:

[47] A fentiek szem előtt tartásával a Kúria álláspontja az, hogy az elsőfokú bíróság a vitatott jogszabályi rendelkezést a nyelvtani és az objektív teleologikus értelmezésnek is megfelelően, helyes tartalommal értelmezte. Nem vitásan a jogalkotó többletfeltétel megvalósulását írta elő a vagyongyarapodási vizsgálat lefolytatásának elrendeléséhez, nevezetesen a Btk.-nak bizonyos fejezeteiben definiált bűncselekmény elkövetésének gyanúja esetén teszi ezt lehetővé. Azonban az Adóig. Vhr. 87. § (1) bekezdésének megfogalmazásából nem következik, hogy kizárólag annál a személynél kerülhet sor ennek lefolytatására, akinél a bűncselekmény elkövetésének gyanúja áll fenn és a gyanúsított hozzátartozója gyanú hiányában ne lehetne az eljárás alanya. Az Alkotmánybíróság által lefektetett elveket követve a Kúria vizsgálta, hogy mi volt a szabályozás célja. Értelmezése szerint a jogalkotó nem kívánta leszűkíteni a becslési eljárás lefolytatását a gyanúsított személyére, miután a bűncselekményből származó haszon visszaszerzése a gyanúsítottal szemben elkobzás folytán biztosított a büntető eljárásban is, így a "bűnös úton" megszerzett vagyon visszaszerzésére újabb szabály, eljárás bevezetése felesleges. Míg ezzel szemben a nem gyanúsított hozzátartozónál kizárólag ezen eljárással lehet érvényt szerezni az ebből származó, a gyanúsított által a hozzátartozó részére juttatott vagyonelemek feltárására és adóztatására.

[48] A Kúria álláspontja szerint, ha igazolható a bűncselekmény gyanúsítottja és a vagyongyarapodási vizsgálat alanya között egy okszerű kapcsolat fennállása, akkor nincs akadálya a vagyongyarapodási vizsgálat lefolytatásának. A hozzátartozói minőség tényéből az okszerűség sérelme nélkül joggal vetődik fel az a következtetés, hogy a bűncselekményből esetlegesen származó vagyoni előny a felperesnél lelhető fel. A perbeli esetben a nyomozó hatóság tájékoztatás és megkeresése egyértelműen azonosította a felperest, mint azt a személyt, akinél vagyongyarapodás léphetett fel. Ennek ellenőrzésére pedig kizárólag a becslési eljárás lefolytatása ad lehetőséget, mikor a források és kiadások egyenlegbe állítása révén az eltitkolt jövedelem láthatóvá és egyben adóztathatóvá válik. A Kúria nézete szerint a felperes által alkalmazott nyelvtani értelmezés leszűkíti a jogszabályhely alkalmazási lehetőségét és következmények nélkül hagyná a gyanúsítotti hozzátartozó bűncselekményből eredő gyarapodását.

A fenti döntés alapján kijelenthető, hogy a Kúria álláspontja szerint a jogszabályi rendelkezésből nem következik az a követelmény, hogy a vagyonosodási vizsgálatot kizárólag annál a személynél lehet lefolytatni, akivel szemben fennáll a meghatározott bűncselekmények elkövetésének gyanúja. A Kúria álláspontja annyiból érthető, hogy a jogszabály szövegezéséből valóban nem következik, hogy csak annál lehetne vagyonosodási vizsgálatot folytatni, akivel szemben büntetőeljárás van folyamatban, azonban meg kell jegyeznünk, hogy a Kúria döntésében megjelenő jogértelmezés igen tág teret enged a jövőben a vagyonosodási vizsgálatok lefolytathatóságának.

A Kúria az idézett döntésében az Adóig. vhr. 87. § (1) bekezdésében megjelenő jogszabályi feltétel (bűncselekmény nyomozó hatóság részéről fennálló gyanúja esetén) és a vagyonosodási vizsgálattal érintett adózó közötti kapcsolat fennállásától, vagy fenn nem állásától tette függővé a vagyonosodási vizsgálat lefolytathatóságát. A problémát az okozza, hogy ezen kapcsolatot a jogszabály nem definiálja, így lényegében a Kúria álláspontja szerint ez szabad mérlegelés tárgyát képezheti, ami miatt viszont senki nem tudhatja, hogy nála az adóhatóság jogszerűen folytathat-e vagyonosodási vizsgálatot, avagy sem.

A mi álláspontunk szerint a Kúria döntése jogbizonytalanságot okoz, hiszen egy olyan feltételtől teszi függővé a vagyonosodási vizsgálat jogszerűségét, mely feltételt a jogszabály nem tartalmaz.

Ezen bizonytalanságot fokozza a kúriai döntésben megjelenő azon értelmezés is, miszerint a jogalkotó azért nem kívánta leszűkíteni a becslési eljárás lefolytatását a gyanúsított személyére, mert a bűncselekményből származó haszon visszaszerzése a gyanúsítottal szemben elkobzás folytán biztosított a büntető eljárásban is, így a "bűnös úton" megszerzett vagyon visszaszerzésére újabb szabály, eljárás bevezetése felesleges, míg ezzel szemben a nem gyanúsított hozzátartozónál kizárólag ezen eljárással lehet érvényt szerezni az ebből származó, a gyanúsított által a hozzátartozó részére juttatott vagyonelemek feltárására és adóztatására.

A döntés ezen értelmezésével kapcsolatban megállapítható, hogy nincs összhangban a Btk. rendelkezéseivel, hiszen a Btk. 74. § (2) bekezdése kifejezetten tartalmazza, hogy a vagyonelkobzást el kell rendelni arra a bűncselekmény elkövetéséből eredő, a bűncselekmény elkövetése során vagy azzal összefüggésben szerzett vagyonra is, amellyel más gazdagodott. A Kúria döntésében megjelenő értelmezést alapul véve, figyelemmel a Btk. rendelkezéseire is, a vagyonosodási vizsgálat jogintézményének bevezetése teljesen felesleges, hiszen a bűnös úton megszerzett vagyon visszaszerzése biztosított a büntetőeljárás keretében is, függetlenül attól, hogy azzal a gyanúsított, vagy más személy gazdagodott.

Miután a Kúria döntésében megjelenő feltételt nem tartalmazza kifejezetten a jogszabály, és a Btk-val sincs összhangban, valószínűsíthető, hogy egy másik egyedi ügyben a jogszabályt újra fogják értelmezni, ezért vissza kell kanyarodnunk az Adóig. vhr. 87. § (1) bekezdéséhez, azaz, hogy a jogszabály alapján milyen feltételek esetén, mikor, kivel szemben folytatható le jogszerűen vagyonosodási vizsgálat.

A magunk részéről kettő eshetőséget látunk, vagy kizárólag annál az adózónál lehet lefolytatni a vagyonosodási vizsgálatot, akivel szemben az Adóig. vhr. 87. § (1) bekezdésében meghatározott bűncselekmény elkövetésének gyanúja fenn, vagy kis túlzással bárkivel szemben. Ezen utóbbi kapcsán az alábbiakra kell röviden rámutatnunk.

Az Adóig. vhr. 87. § (1) bekezdésében szereplő bűncselekmény nyomozó hatóság részéről fennálló gyanúja esetén kitétel a Be. rendelkezései alapján nem feltételez megalapozott gyanút, azaz a gyanúnak nem kell meghatározott személlyel szemben fennállnia, valójában a büntetőeljárás olyan szakaszát jelenti, melynek során a nyomozó hatóság vizsgálata annak eldöntésére irányul, hogy egyáltalán történt-e bűncselekmény.

Mit jelente a gyakorlatban a Be. ezen terminológiájának szó szerinti alkalmazása az Adóig. vhr. 87. § (1) bekezdése alapján folytatható vagyonosodási vizsgálatok szempontjából? Tegyük fel, hogy a nyomozó hatóság szerint elképzelhető, hogy egy gazdasági társasággal költségvetési csalást követtek el, azaz fennáll a bűncselekmény elkövetésének gyanúja. Függetlenül attól, hogy a büntetőeljárás végül milyen eredménnyel zárul, azaz, ha végül a büntetőeljárást meg is szüntetik bűncselekmény elkövetésének hiányában, vagyonosodási vizsgálatot az adóhatóság a gyanú fennállása alatt bárkivel szemben indíthat, jó esetben csak azokkal szemben, akik valamilyen kapcsolatban (pl. ügyvezető, munkavállaló, üzleti partnerek, az ő rokonaik stb-stb.) álltak az adott gazdasági társasággal.

Véleményünk szerint ez a jogértelmezés, még ha a jogszabály szó szerinti szövegezéséből le is vezethető, olyan tág teret engedne a vagyonosodási vizsgálatok lefolytathatóságának, mely nem egyeztethető össze a jogalkotói szándékkal, és valójában bárkivel szemben indíthatna vagyonosodási vizsgálatot az adóhatóság, hiszen a büntetőeljárás folyamatban létéről, bűncselekmény gyanújáról az érintettek nem is bírnak, bírhatnak tudomással, mindaddig amíg a büntetőeljárás el nem jut olyan szakba, mikor is megalapozott gyanú közölhető. 

A magunk részéről bízunk benne, hogy a fenti bizonytalanságot a Kúria más egyedi ügyben hozott döntése, vagy a jogszabályi rendelkezés módosítása, pontosítása meg fogja szüntetni.