A vagyon eredetének igazolása és a jogellenesen megszerzett javak visszaszerzése ritkán volt annyira reflektorfényben, mint napjainkban. A téma aktualitását egy kettős folyamat adja. Egyrészt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egyre fejlettebb, adatvezérelt és mesterséges intelligenciával támogatott ellenőrzési rendszerei – kiegészülve a nemzetközi automatikus adatcserével és a digitális platformok szigorúbb felügyeletével – lényegesen szűkítették a felhalmozott vagyonok leplezésének, a jövedelmek eltitkolásának mozgásterét. Másrészt a szigorodó uniós (az Európai Parlament és a Tanács 2024/1260 Irányelve a vagyonvisszaszerzésről és az elkobzásról) és hazai korrupcióellenes keretrendszer (Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalról (NVVH) szóló 2026. évi XXXIV. törvény, vagyonnyilatkozati rendszer szigorítása, a kormány bejelentése, hogy 20 évre visszamenőleg lesznek vagyonosodási vizsgálatok a politikai felsővezetők körében) révén a törvénytelen vagyoni előnyök elkobzása ma már nem csupán elméleti lehetőség, hanem a jogalkotás és a jogalkalmazás elsődleges prioritása. Ebben az új, transzparens gazdasági környezetben a tisztázatlan eredetű gyarapodás kockázata nagyobb, mint valaha.
Cikkünk első részében bemutatjuk az említett Európai Uniós és hazai jogszabályi keretrendszerek – eddig ismert - főbb irányvonalait, a második részében pedig részletesen megvizsgáljuk azt a kérdést, hogy az adóhatóság 20 évre visszamenőlegesen folytathat-e le vagyonosodási vizsgálatot, tehát elsősorban adójogi oldalról közelítjük meg a kérdést és megvizsgáljuk az elévülési szabályokat is.
Bevezetésképpen szükséges rámutatni arra, hogy a vagyonvisszaszerzési eljárást már 2013. júliusától tartalmazza önálló eljárásként a büntetőeljárásról szóló törvény (CVI. fejezet a vagyonelvonásra irányuló eljárás) és a Nemzeti Nyomozó Irodán belül is már 2009. év óta működik a Vagyonvisszaszerzési Hivatal, ahogyan az Európai Unió is már régóta, több irányelv keretében szabályozta a vagyonvisszaszerzés keretrendszerét, de kétségtelen tény az is, hogy e téren az elmúlt időszakban gyorsultak fel a jogalkotási folyamatok.
Az Európai Parlament és a Tanács 2024/1260 Irányelve (a vagyonvisszaszerzésről és az elkobzásról) azt tűzte ki célul, hogy az illetékes tagállami hatóságok több kapacitást és eszközt kapjanak, valamint, hogy még hatékonyabb és szorosabb legyen a tagállami szervek közötti együttműködés. Az irányelv azokra a korrupciós bűncselekményekre és nemzetközi szervezett bűnözésre, fegyverkereskedelemre alkalmazandó, amelyeket a nemzeti jog legalább egyéves szabadságvesztéssel büntet. Annak biztosítása céljából, hogy a határokon átnyúló bűncselekmények elleni fellépés minden tagállamban kellő prioritást élvezzen, a tagállamoknak elő kell írniuk, hogy az illetékes hatóságok már akkor elindítsák a vagyon felkutatását, amikor a jelentős gazdasági hasznot eredményező bűnözői tevékenység gyanúja felmerül.
Magyarország az Irányelv rendelkezéseinek egy részét már implementálta a Be. törvénybe, de bizonyos rendelkezéseket egyelőre nem ültetett át (az implementáció határideje 2026. november 23).
Érdekes jogintézmény és jelenleg nem került még implementálásra az Irányelvének 16. cikkében szabályozott ismeretlen forrásból származó vagyon elkobzása, amely az alábbiak szerint rendelkezik:
(1) A tagállamok megteszik a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy – amennyiben a nemzeti jog alapján a 12–15. cikkben foglalt elkobzási intézkedések nem alkalmazhatók – lehetővé tegyék a bűncselekménnyel kapcsolatos nyomozás keretében azonosított vagyon elkobzását, feltéve, hogy a nemzeti bíróság meggyőződött arról, hogy az azonosított vagyon bűnszervezet keretében elkövetett büntetendő cselekményből származik, és hogy ez a cselekmény valószínűleg – közvetlenül vagy közvetve – jelentős gazdasági hasznot eredményez.
(2) Annak meghatározásakor, hogy az (1) bekezdésben említett vagyont el kell-e kobozni, figyelembe kell venni az ügy összes körülményét, beleértve a rendelkezésre álló bizonyítékokat és a konkrét tényeket, amelyek magukban foglalhatják a következőket:
1. a vagyon értéke lényegesen aránytalan az érintett személy jogszerű jövedelméhez képest,
2. a vagyonnak nincs valószínűsíthető jogszerű eredete,
3. az érintett személy bűnszervezethez kötődő személyekkel áll kapcsolatban.
Érdemes e körben megjegyezni, hogy az ENSZ 2003. december 10-i egyezményének – amely a 2005. évi CXXXIV. törvénnyel (az Egyesült Nemzetek Szervezete Meridában, 2003. december 10-én kelt Korrupció elleni Egyezményének kihirdetéséről) Magyarországon is kihirdetésre került - a 20. cikkében szerepel a jogellenes meggazdagodáshoz fűződő eljárás, amely szerint:
Alkotmányuktól és jogrendszerük alapelveitől függően a részes államok mérlegelik az ahhoz szükséges jogalkotási és egyéb intézkedések elfogadását, hogy – szándékos elkövetés esetében – bűncselekménnyé nyilvánítsák a jogellenes meggazdagodást, vagyis, ha a hivatalos személy vagyonában olyan jelentős növekedés mutatkozik, amelyre törvényes jövedelme alapján nem tud megfelelő magyarázatot adni.
Az ENSZ egyezménye szerinti jogellenes meggazdagodás önálló bűncselekményi tényállásként írja le a hivatalos személy igazolhatatlan mértékű vagyongyarapodását. Ehhez tehát nem is szükséges egy forrásként szolgáló másik bűncselekmény bizonyítása, a büntetőjogi felelősség alapja maga az ismeretlen eredetű gazdagodás. Az EU irányelv szerinti kiterjesztett vagyonelkobzásnak ugyanakkor alapja az irányelvben felsorolt valamely, bűnszervezet keretében elkövetett bűncselekmény megállapítása, így az Irányelv 16. cikkében megfogalmazott tényállás gyakorlatilag a valószínűsíthetően bűncselekményből származó vagyon eredetére ad egy elkobzást megkönnyítő vélelmet.
A magyar adóigazgatási eljárásként szabályozott vagyongyarapodási vizsgálat a fentiektől abban különbözik, hogy nem magát a jogellenes vagyongyarapodást vonja el, hanem azt bevallatlan jövedelemként csak megadóztatja. Az utólag befizetendő adó ugyanakkor a szankcióként kiszabható és a 200 % adóbírsággal együtt már a vagyon jelentős részét lefedheti.
A büntetőeljárás melletti alternatívaként tehát az adóellenőrzés alkalmazása lehet a vagyonvisszaszerzésre, különösen a vagyonosodási vizsgálat töltheti be ezt a szerepet. Ez az eljárás a jogilag igazolható jövedelem és a tényleges életszínvonal közötti különbséget veszi alapul, amivel ki lehet küszöbölni a büntetőeljárásoknak a bizonyítási nehézségét, ezért azon tényleges haszonhúzók esetében, akikkel szemben a közvetlen igényérvényesítés nem lehetséges polgári jogi, bűnügyi eszközökkel, megfelelő lehet a nem tisztázott eredetű vagyonok visszaszerzésére vagy szankcionálására. Cikksorozatunk második részében azt fogjuk megvizsgálni, hogy lehetséges- e 20 évre visszamenőlegesen ilyen vizsgálat lefolytatása a jelenlegi jogszabályi környezet mellett illetve, hogy a jogalkotó tud-e létrehozni – az alkotmányos elvekre is figyelemmel – olyan szabályrendszert, ami ezt lehetővé teszi.
Dr. Dóda Balázs ügyvéd, adótanácsadó
